A Sátánizmus azok számára hirdet jóindulatot, akik megérdemlik, ahelyett, hogy hálátlanokra pazarolnánk. Nem szerethetsz mindenkit, ostobaság azt képzelni, hogy igen. Ha mindent és mindenkit szeretsz, elveszted a természetes választások előnyét és az emberi értékek nagyon rossz megítélőjévé válsz. A dolgok, ha túl szabadon használjuk őket, elveszítik igazi jelentésük. Éppen ezért a Sátánista úgy gondolja, szeresd erőteljesen azokat, akik megérdemlik, de sose fordítsd a másik orcádat is az ellenséged felé! A szeretet egyike az ember által átélt legerősebb érzelmeknek: a másik a gyűlölet. Egyáltalán nem természetes, ha osztatlan szeretetre kényszeríted magad. Ha megpróbálsz mindenkit szeretni, csak csökkenteni fogod érzelmeid azok iránt, akik tényleg megérdemlik. Az elnyomott gyűlölet komoly pszichológiai és érzelmi torzuláshoz vezethet. Azzal, hogy megtanulod kiereszteni a gyűlöleted az arra érdemesek számára, megtisztítod magad a rosszindulatú érzelmektől és nem töltöd ki felgyülemlett dühödet a szeretteiden. A történelem folyamán még sosem volt egy nagy “szeretet”-megmozdulás sem, ami ne végződött volna számtalan ember lemészárlásával, alighanem azért, hogy bebizonyítsuk, mennyire szerettük is őket. Nem volt olyan képmutató ember még a földön, akinek ne lett volna csordulig a zsebe szeretettel. Minden álszent vallási vezető állítja, hogy szereti az ellenségeit, még akkor is, ha közben úgy gondolkodik: Isten majd megbünteti őket! Ahelyett, hogy beismernék: képesek rosszakaróikat gyűlölni és úgy bánni velük, ahogy megérdemelnék, azt mondják: Isten akarata volt, és majd imádkozunk érettük. Miért kellene megaláznunk magukat ehhez hasonló helytelen vélekedéssel? A Sátánistának rokon értelművé kell válnia a kegyetlenséggel és brutalitással is. Mindez csupán azért van, mert az ember fél szembenézni az igazsággal, ami nem más, mint hogy képtelen mindent szeretni. Mindössze azért, mert a Sátánista beismeri, képes egyszerre szeretetre és gyűlöltetre is, máris utálatosnak tekintik. Pedig éppen ellenkezőleg, azért, mert képes a megfelelő módon kiereszteni a gyűlöletét, sokkal inkább fogékony a szeretetre – méghozzá a legmélyebb szeretetre. Azzal, hogy őszintén felismerjük és kijelentkük: igen, érzünk szeretetet és gyűlöletet is, nincsen keveredés a kettő között. Az által, hogy nem éled meg az egyiket ezen két érzelem közül, a másikat sem vagy képes a maga teljességében átélni.